Bella & Edward - 1. fejezet - Bonyodalmak kezdete

1. fejezet
Bonyodalmak kezdete

Mint minden este most is az ágyamon ülünk. Fejét az ölembe hajtotta kezei a derekam körül voltak. Imádom Őt. Nem tudok nélküle élni. Ő viszont nem hajlandó átváltoztatni. Annyit meg annyit vitáztunk már rajta, de ő nem. Nem akarja elvenni a lelkem. Ha tudná, hogy már az övé.
- Edward, kérlek…
- Bella, nem. Annyiszor megbeszéltük, amíg nem muszáj, addig nem.
- De most muszáj… mert nő vagyok és kellesz nekem… úgy – az utolsó szónál elpirultam.
Edward mély hallgatásba merült, fogalmam sincs, mire gondol. Olyan jó lenne, ha olvashatnék a gondolataiban. Elkezdtem erősen koncentrálni Edward gondolataira, amikor meghallottam a hangját: „… Nem tehetem ezt vele, de amióta megláttam kívánom… Félek, túl messzire mennék… a bőre, az illata… Nem lehet, Edward verd ki a fejedből…”
Először megijedtem.
- Bella mi a baj, mért vágsz ilyen arcot?
- öhm… én nem… én csak… szeretlek. – súgtam a fülébe. Elkezdtem a nyakát puszilgatni, tudom, ennek nem tud ellenállni. Én viszont az illatának nem tudok ellenállni. A vágy, felemészt. Ha most nem, akkor soha. Egyre követelőzőbben csókolgattam a nyakát, közben a gondolataira összpontosítottam. „…Mért csinálod ezt velem Bella? Ha rám nézel, már az is megőrjít nem hogy ez… Feladom! Nem küzdök az ellen, ami úgyis bekövetkezik…” Éreztem Edward változtat testtartásán. Felém került és megcsókolt. De éreztem, hogy szorong. A szívem hevesebben kezdett verni… Levegőt is alig mertem venni, féltem abbahagyja, amit elkezdett. Forróság öntötte el a nyakamat. Éreztem forró leheletét. Már én sem tudtam megálljt parancsolni magamnak…
Másnap reggel
Kócosan és nagyon fáradtan ébredtem. Charlie már elment itthonról. Nem emlékszem az éjszakára. Edward sehol. Csak azt tudom, hogy fáj minden végtagom. Összeszedtem magam és elindultam a fürdőbe, hogy rendbe szedem magam. Ahogy a tükör elé értem és belenéztem, egy idegen lány nézett vissza rám. A szája fel volt szakadva, a homlokán és a teste minden pontján kék-zöld foltok, mint akit összevertek. Ez a lány nem én vagyok… Sikítani kezdtem, amikor is kopogtattak a fürdő ajtón.
- Ki az? Edward?
- Alice vagyok. Bella mi történt? Volt egy láto… Te jó ég, hogy nézel ki? Mi történt? Az éjszaka megvertek?
- Alice segíts eltüntetni. Edward nem láthatja meg. Ő hol van?
- Éjszaka hazajött, átöltözött és elment vadászni.
- Segíts, és el ne mondd neki, hogy… csupa kék-zöld folt vagyok…
- Mi történt?
Elpirultam. Alice biztosan látta, hogy mi volt. És előtte amúgy se nagyon lehet titkolózni.
- Lefeküdtünk egymással. – mondtam és éreztem, hogy ezer meg ezer hektoliter vér szökik az arcomba és égek.
- Hm… és olyan rossz volt, hogy Edward elvert utána?
- Alice! Nem csak… megkértem ne törődjön azzal, hogy ember vagyok…
Alice elgondolkodott, majd munkához látott. Ha nem négy, akkor öt kiló alapozót tett rám, de az megtette hatását. Segített felöltözni is, mert az is nehezen megy.
- Edward megkért, hogyha felkelsz, akkor vigyelek haza hozzánk. Jössz?
- Persze… De Alice nem látszik, ugye? Vagy igen? ...
- Nyugi esélye sincs látszani, annyi alapozó van rajtad. – nevetett
- Köszi.
- Reggelizz valamit, aztán indulunk.
- Nem vagyok éhes, inkább hányingerem van.
Alice érdeklődve nézett rám. Én sem értem mért van ez. Mióta felkeltem annyi sokk ért, hogy betudtam annak rovására étvágytalanságom. Alice-al elindultunk a nagy és fényes Cullen villába. Mindenki a nappaliba volt.
- Jó reggelt!
- Bella, hogy nézel ki? – kérdezte megütközve Rosalie.
- Öhm… Lefejeltem az éjjeli szekrényem, mért? ... – néztem rá ijedten.
- Olyan barna vagy… - mondta Edward.
„Oh… add édes Istenem, ne emlékezzen az éjszakára. Erről nem ő tehet, hanem csak én!”
- Alice-al bolondoztunk és nem mostuk le – mosolyogtam Edwardra és adtam neki egy csókot. Igyekeztem óvatos lenni, hogy ne érjen a kék-zöld foltomhoz, de ő magához húzott én pedig egy fájdalmas sikítást nyomtam el magamban. Bele kell olvasnom a gondolataiba. Erősen kezdtem rá koncentrálni.
„ Alice ne rejtegess előlem semmit… Mondd el, hogy… Értem… tehát én? ...” Szúrós szemmel néztem Alice-ra, aki megszeppent. „Carlisle, ne szólj bele… hányingere? Mióta?” Edward észrevette, hogy koncentrálok…
- Édesem, min töröd a fejed?
- Hm? Mi? Tessék? Aha, egyetértek. Szerintem is jó ötlet! Edward felmegyünk a szobádba?
- Jól vagy Bella? – kérdezte Esme.
- Igen… túl jól.
Edward megfogta a kezem és felmentünk a szobájába. Ledőltem az ágyára, mert hirtelen megfájdult a hasam, és émelyegni kezdtem.
- Bella jól vagy?- kérdezte aggódva?
- Igen… Edward… tudod, hogy mindennél fontosabb vagy Nekem, ugye?
- Persze, de mért kérdezed ezt?
- Edward, elmegyek letusolni és mutatok valamit.
Elindultam Edward aranyszínű fürdőszobájába, de újabb émelygés fogott el. Megkapaszkodtam a falba, és egy mély levegő vétel után tovább mentem. Nagyon hamar letusoltam. Magamra csavartam egy törülközőt, és kiléptem Edward szobájába. Ő az ágyán ült, nagyon türelmesen.
- Edward nem a Te hibád… de egy kicsit túllőttünk a célon az éjszaka.
Levettem a törülközőt, Edward megpillantott fehérneműbe, de szerintem nem a fehérneműtől lett fehérebb, mint a papírlap… hanem valami más… amit még én is csak most veszek észre…
Te jó Ég, ez mi?
Folyt.köv. :)