10. fejezet
Háború előtti csend
Edward megmozdult alattam. A szívem majd kiugrott a helyéről. Képletesen persze.
- Edward, jobban vagy? Mi történt?
- Tehát meghaltam… De szép is a halál… Újra együtt lehetünk. Szeretlek Bella, ne haragudj rám, hogy elhagytalak… de mért fekete a szemed, hol van a gyönyörű csokoládébarna szemed?
- Nem haltál meg Edward. Élünk! Mindketten és Reneesme is.
- Van egy lányom? Megszülted?
- Megszültem, mert csak ő maradt nekem… mert, te…
- Ne… Bella, ne juttasd eszembe életem legnagyobb hibáját… Melletted kellett volna lennem… - Edward lehajtotta a fejét.
- Rendben. De mondd el mi történt?
- Azt hittem meghaltál… a baba is és te is Bella, visszajöttem Forksba a sírodhoz, amit már rég megtaláltam és sok éjszakát töltöttem ott ülve, mint egy fekete angyal… aki rád hozta a balsorsot…
- Az már előtted is megvolt… mindig is szerencsétlen voltam – szóltam közbe.
- De nem ennyire, ugyanis ez a fekete angyal miatt haltál meg. Tehát ma is ott ültem… Már épp elköszöntem, hogy megyek Olaszországba, amikor lépéseket hallottam magam mögött. Victoria volt az. Azt mondta élsz, vámpír vagy, és majd szenvedsz, amiért ő megöl… társat-társért elven, engem akart James-ért cserébe. Én nem hittem neki, nem gondolt rád, nem láthattam, hogy igaza van, mondtam neki, hogy öljön meg, és akkor végre újra veled lehetek. Ő kinevetett, és mivel nem védekeztem könnyen rám támadt. Itt- meg itt – Edward a nyaka két oldalára mutatott – nagyon fáj, de mit lehet tenni… ez a pár darab hiányozni fog… de te itt vagy nekem és ez mindennél fontosabb… Pótolja azt a pár darabot, amit ő kiszakított belőlem. Ki van még itt?
- Rosalie meg Carlisle… A többiek vadásznak, Esme pedig Reneesmere vigyáz.
- Menjünk, haza látnom kell a lányom… és hol vagyunk?
- Jacob egyik barátjánál.
Edward megmerevedett.
- Ők is ott voltak. – Edward a gondolataiba mélyedt. Erősen koncentrálni kezdtem, hogy halljam a gondolatait.
„az a szürke farkas is belém harapott. vajon melyikük volt az… megőrülök, ha bántják Bellát, vagy a többieket, el kell innen mennünk, azonnal… ezek a farkasok, veszélyesek.. Mi van ha Jacob is meg akart ölni?...”
- Nem, nem, Edward erre ne is gondolj… Jacob mentett meg.
- Oh, Edward, felébredtél, de jó. Szólok Carlisle-nak.
Pár perccel később Carlisle jelent meg az ajtóban.
- Carlisle mennünk kell. Nem vagytok itt biztonságban… Ők mégiscsak farkasok.
- Tudom, de amíg nem tértél magadhoz, nem tehettem semmit. Most pedig meg fogjuk magunkat és elmegyünk, de jól vagy? Bírni fogod a tempót? A kocsik nincsenek itt.
- Belláért és a lányomért, bármit kibírok.
- Bella, készen állsz?
- Nem értem, miről beszéltek?
- Nem kell mindig Edward ahhoz, hogy tudjam, ki mire gondol. A drága farkas barátaink elég furcsán méregettek, és ahogy megjöttünk, az az Embry meg a másik elmentek. Vajon hova, Bella ne legyél buta, Te is tudod, hogy Jacob hiába nem tehet róla, nem tud segíteni, ugyanis a falkavezérnek nem mondhat ellen. Azt kell tennie amit, mond. Valószínű, hogy ez egy csapda, hogy kiirtsák a Cullenéket, hogy ne legyen több bajuk velünk, és ne fenyegessük az ő területüket.
- Nem… ez nem igaz. Jacob… nem árulna el, semmiért.
- De ez most nem erről szól… Ha Sam Uley azt mondta, hogy kellünk neki, hogy meg tudjon ölni, akkor neki azt kell tennie. Bella, ne légy nevetséges. Hiába fogadta el Jacob, hogy az vagy ami… Mi… megszegtük a szerződés legfontosabb pontját, és ezzel elértük, hogy a vérfarkasok vadászhassanak ránk.
Ezen elgondolkoztam. Az a bizonyos szerződés, fontos volt mindenkinek. A farkasoknak és a vámpíroknak is. És nem mellesleg nekem is. Bajt hoztam a Cullenék fejére. Először James és Victoria, most pedig a farkasok.
- Tényleg mennünk kell. Nem akarom, hogy bajotok essen, miattam.
- Bella, ne beszélj butaságokat, – mondta Carlisle - előbb vagy utóbb ez így lett volna, ugyanis, ha Edward nem is egyezett volna bele, én átváltoztattalak volna és…
- Mennünk kell – jött be Rosalie - a farkasok fellázadtak. Mind kimentek a házból, és átváltoztak.
- Várjatok… Jacob – Edward a gondolataiba mélyedt, kiterjesztettem a pajzsomat Edwardra, most könnyebben ment, mint az előbb:
… „ Edward, mondd meg Bellának, hogy sajnálom, Sam parancsára cselekszek, nem szeghetem meg. Mondd meg neki azt is, hogy bármi történik is, én nem támadok rátok… Szeretem őt annyira, hogy nem bántom azokat, akiket szeret, tehát téged se…”
- Jacob azt mondta…
- Hallottam... Menjünk! – mondtam a többiekre nézve – nem fognak finomkodni. De hova menjünk?
- Ideiglenesen menjünk a Cullen villába. – mondta Carlisle.
- Bella, te Rosalie-val indulsz el, de csak akkor, ha Edwarddal már elmentünk. Mi ketten még mindig erősebbek vagyunk, mint ti…
- Ezt kikérem magamnak – mondta Rosalie – ugyanolyan erős vagyok, mint ti.
- Együtt megyünk. – fejeztem be Rosalie gondolatát.
- Szerelmem, nem lehet, nem akarlak elveszíteni.
- Carlisle, hívd fel Alice-kat, hogy ne jöjjenek vissza, menjenek Esme-hez. Mi is oda megyünk.
- Nem kell felhívni, itt vagyunk. Láttam mit terveztek és együtt erősebbek vagyunk.
Edward, Emmett, Jasper, Carlisle, Rosalie, Alice és én egyszerre indultunk el. Edward megingott, amikor felállt az ágyról, de aztán kő merev tartása visszatért, és teljes erővel indult az ajtó felé. Kivágódott előttünk az ajtó és elkezdtünk futni, mindannyian egy irányba indultunk és szerencsére nem találkoztunk a farkasokkal. Pár perccel később már a Cullen villa előtt álltunk. Mindannyian bementünk, Esme a nappaliban várt. Reneesme nem volt vele.
- Oh, Edward – a nyakába borult. – annyira örülök, hogy nem lett semmi bajod.
- Szia Anya, ne haragudj rám!
- Nem haragszok! Tudod, hogy nem tudok rád haragudni.
- Hol van a kislányom? – kérdeztem Esme-t.
- Alszik fent a szobádba. – rám nézett - nem abba… hanem a régi… szobádba – mondta furcsa arckifejezésemnek.
- Hát igen, meglepődnék, ha Alice és Jasper megengedné, hogy a szobájukba aludjon egy félvér – mondta Emmett nevetve.
- Mindegy, hogy mit mondasz Emmett. Reneesme a világ legédesebb félvére. – válaszolta Jasper.
- Megnézhetem a kislányom? – kérdezte tőlem félve Edward.
- Igen, menjünk fel együtt.
Edward megfogta a kezem és felsétáltunk az emeletre. Reneesme nyugodtan szuszogott az ágyon. Edward szemébe könny gyűlt, úgy nézett a kislányára. Reneesme nőtt egy kicsit mióta nem láttam. Edward csodálattal nézte a kis emberkét, aki szerelmünk gyümölcse. Mindketten tudtuk, hogy ha más nem is, Reneesme örökre összeláncol minket. A kislány, aki miatt majdnem elvesztettük egymást, és aki összehozott minket újra. Ő valódi szerelmünk gyümölcse. Edward átölelt, megcsókolt, majd arcát a nyakamba fúrta, hangtalanul, könny nélkül zokogott nyakamba, bocsánatkérésként.
- Nem haragszom, tudod nagyon jól – suttogtam, és már csókoltam is Edwardot, úgy, ahogy még sohasem. Edward viszonozta a csókot, amely áldott feledést hozott, és amely bódítóbb volt bármely ember vérének illatától, és amely az érzékelés határain túlra száműzött minden egyebet, hogy a teljes valóságot Edward és én tölthessük ki…
Egy idő után lementünk, hogy megbeszélhessük a farkasos témát, ami életbevágóan fontos jelenleg. Lent a többiek, már az étkezőasztalnál ültek.
- Jutottatok valamire? - kérdeztem
- Igen… - válaszolta Carlisle – addig nem támadunk és nem lépünk fel a farkasok ellen, amíg ők nem lépnek, és Bellára való tekintettel, Edward képességének segítségével Jacob-ot a harc közben elkerüljük és nem bántjuk, viszont nem biztos, hogy ezt tudjuk majd tartani, de mindent megteszünk, hogy Bella barátjának ne legyen baja, remélem így jó lesz – nézett rám Carlisle.
Könnyes szemekkel néztem rájuk. Szavak nélkül is értették, nagyon hálás vagyok a figyelmességükért.
Folyt.köv.
Bocsi, nem tudom megvárni míg bétám visszaküldi, mert el kell mennem... de ha itt véleményt hagysz Betti azt megköszönöm!!! Puszi!!!
Légyszi komizzatok!!!
.jpg)
