Bella & Edward - 8. fejezet - Oh… Jacob mit tettél?

       

8. fejezet - Oh… Jacob mit tettél?

Talán percekig, talán órákig, de zokogva feküdtem a síromon. Alice és Rosalie két oldalról átkaroltak, nem tudják, mit érzek, de mellettem állnak és ez jól esik nekem, főleg most, hogy… hogy Edward nincs többé. Hiába vagyok vámpír, és nem ver a szívem, érzem, hogy meghasadt. Több különálló szívdarab van a mellkasomban. A könnyeim patakokban folytak. Nem tudom ez, hogy lehetséges hisz vámpír vagyok és a vámpírok nem tudnak sírni, de én tudok… Lehet, hogy nem is vagyok rendes vámpír… Nem tudom, nem érdekel. Csak Edward a fontos… Hogy nézzek így most a Cullen család szemébe? Miattam elvesztették Edwardot. Sose fognak megbocsájtani. Nem akarok tovább élni, ez így nem élet… Csak szenvedés… Edward nélkül… Miért kellett meghalnia?

- Bella ezt most azonnal verd ki a fejedből, különben megöllek. – mondta Alice

- Akkor legalább majd Te teszed meg nem a Volturi.

- Mi? –kezdte Rosalie - Bella, nem… figyelj, már családtag vagy… jóban-rosszban kitartunk egymás mellett… Nem gondolhatsz ilyen butaságokra… Volturi. És mi lesz Reneesmevel? Ki fogja elmesélni neki, hogy milyen bátor apukája van? Ki meséli el neki a butabárány- mazochista oroszlán meséjét? Bella ne gondolkodj a halálon, hiszen biológiai értelemben már halottak vagyunk. Majd idővel…

- Nehogy azt mond, hogy könnyebb lesz, mert nem tudom, mit teszek veled. – mondtam neki. – Te sose éreztél még ilyet, lemerem fogadni.

- Bella, Te még nem ismersz… Nem tudod az én történetem, hogy én mért lettem vámpír…

- Akkor meséld el… tudni akarom… Addig is talán másra gondolok, nem…

Hárman ültünk a sírom szélén… Alice gyengéden átölelt. Hálásan néztem rá. Elképzelni nem tudja milyen jó érzés, hogy tudom, valaki szeret, még akkor is, ha Edward… Tehát, Rosalie elkezdte mesélni az ő történetét.

- Abban az időben az volt a „divat”, hogy a 18 éves lányok, már férjhez mentek. Nagyon szép voltam…

- most is az vagy – kotyogtam bele már az elején lesütött szemmel…

- Igen, de ez már a vámpírszépség, nem sok minden maradt az emberi szépségemből. Tehát, nagyon szép voltam, feltűnően. Volt kérőm is, nem is egy. De én még nem akartam férjhez menni. Ki akartam használni a szépségemet. Modell akartam lenni. Egyedülálló. Elérhetetlen Független. Nagyon gőgős is voltam. Az elvárásaimnak nem felelt meg akárki. Sármosnak és gazdagnak kellett lennie a kérőmnek. Sok ilyen és sok olyan akadt, aki csóró volt. Jó persze elítélhetsz. De abban az időben nagyon mérvadó volt a pénz. Akinek volt pénze, azt mindig mindenhol kiszolgálták. Ilyen akartam lenni. Akit mindenhol kiszolgálnak. Apám egy bankba dolgozott, bankár volt. Édesanyám a két öcsémet nevelte, de engem szeretett a legjobban. A bankban apám főnöke egyszer meglátott, amint apámhoz mentem be pénzt kérni egy új ruhára. Megtetszettem neki. Meg akart szerezni magának, vagy a fiának. Apámnak elkezdett mesélni a fiáról, aki majd megörökli a bankot. Ilyen rendes olyan rendes… Találkozgattam vele. Randizgattunk. Naponta virágot küldött nekem, szebbnél szebb versekkel tűzdelve… Anyám szinte belezúgott Royce-ba. De én csak a pénzét és az életszínvonalát szerettem. Partyról partyra jártunk és mindenki megbámult minket. A vagyonos bankörököst, és az örökké szép „Barbiet”. Nem sokkal megismerkedésünk után Royce megkérte a kezem. Én igent mondtam. Az esküvőnk előtti estén meglátogattam egy régi barátnőmet, Verát. Royce amolyan legénybúcsút tartott a barátaival. Gyalog indultam haza Verától. Útközben összefutottam… pár részeg fickóval. Az egyikük Royce volt. Nagyon részeg volt, és elkezdtek erőszakoskodni velem. Ő is meg a haverjai is. Nagyon megijedtem sikoltozni kezdtem. Senki nem volt a környéken. Ők… ők megerőszakoltak… és megvertek. Aztán otthagytak meghalni. Carlisle talált meg. Hazavitt magához, és Esmével úgy döntöttek valamilyen szinten megmentenek. Adnak egy életet, ami lehet jobb, lehet rosszabb lesz.

Megdöbbenve hallgattam Rosalie történetét. A mindig gyönyörű, csodálatos Rosalie ilyenen ment keresztül. Edwardot szinte már el is felejtettem. Na, jó ez nem igaz, csak hátrébb helyeztem az elmémben. Most Rosaliera kell figyelnem.

- Pár nappal később, mikor felébredtem, elmondták mi történt, de emlékeztem is pár dologra. Idővel eszembe jutott minden. Royce-t megkerestem az esküvője napja előtt. Ne nézz így Bella, igen, eltűntnek nyilvánítottak és nem sokkal később Royce újra házasodni akart. Tehát megkerestem az esküvője előtti este, és… megöltem. Őt is és a barátait is. Esküvői ruhában mentem oda, elmondtam neki, hogy élek, és most ő fog meghalni. Nem ittam a vérükből, de megöltem őket. Fájt. Észveszejtően fájt megölnöm őt, mert szerettem valahol, de túltettem magam rajta. Utána elköltöztünk onnan. Azóta semmit nem hallottam a családomról. Nem kerestettek. Elfelejtettek. Hát ennyi. Ez az én történetem. És persze, az új helyen megtaláltam Emmettet, aki az életet jelenti Nekem. – mosolyodott el. A gyönyörű arca, elfojtott fájdalmat tükrözött, de nyugodt volt és szép.

- Te is az életet jelented nekem cica – szólt közbe Emmett. teljesen elfelejtettem, hogy még ő is itt van.

- Menjünk vissza Esméhez… Nagyon szomorú, szüksége van ránk. Gyere, Bella odakísérlek a kocsihoz. – mondta Carlisle. Elindultunk vissza a kocsikhoz. Mindannyian csöndben mentünk, mintha már el is temettük volna Edwardot. A fájdalom újra megtöltötte a szívemet. Kicsit lemaradtunk Carlisle-al.

- Kicsit jobban vagy?

- Nem… én még… sose éreztem ilyet. Mintha… nem tudom… meghalt volna bennem valami.

- Pszt… hé… Bella.

Carlisle-al egymásra néztünk, mind a ketten hallottuk a pisszegést. Elkezdtük keresni a forrását. Megtaláltuk egy fa mögött Jacob képében.

- Jacob, Te mit keresel itt? – néztem rá ijedten.

- Téged Bella, szerinted?

- Mit akarsz? Egyáltalán honnan tudod, hogy élek?

- Jaj, ne már. Azt hiszed bevettem azt a dumát a halálodról? Követtelek a Cullen-villáig. Mindennap ott voltam. Figyeltem mennyire nehezedre esik már minden. Aztán megjöttek ők – fejével Carlisle-ra bökött. – és tudtam minden rendben lesz Veled. Reggel láttam, nagyon zaklatottan eltüntetek, estig vártam rád, a háznál, hátha tudunk beszélni, de nem jöttetek és haza indultam. Akkor találtam rá Edwardra…

- Carlisle, nem jöttök? Esme vár… - szólt közbe Alice – hát ő?

- Pszt, Alice, kérlek – néztem rá – folytasd Jacob, igen rátaláltál és?

- Nem volt egyedül egy vörös hajú vámpírnővel veszekedett. Aztán mondta neki, hogy már nem akar élni, mert Te meghaltál… a nő egy percet sem várt, rögtön rávetette magát a vérszívódra…

- Ne hívd így… - torkolltam le.

- Bocs… tehát rávetette magát… Edwardra. Rögtön átváltoztam és szóltam a többi farkasnak, hogy segítség kell. Ők jöttek is rögtön. A sírod mellett tüzet gyújtottunk és rádobtuk a vöröset. Edward… hát nem tudom, most nálunk van… Mindent megtettünk, de lehet, hogy a vörös jó munkát végzett, és… tudom már meggyászoltad, de csak most értem vissza és a mesébe – nézett fintorogva Rosalie-ra – nem akartam beleszólni.

- Vigyél el hozzá – szólt Carlisle parancsoló hangon.

- Rendben.

A menetünk elindult La Push-ba. Hát elég vicces lehetett, egy vérfarkas és hat vámpír. Könnyűszerrel végezhettünk volna Jacobbal. De nem… míg szaladtunk Jacob mellé kerültem.

- Jacob, tudod te, hogy mit tettél? – néztem rá kérdő tekintettel – megmentettél egy vámpírt, nem is akárkit, hanem életem értelmét...

Folyt. köv. légyszíves komizzatok!!!!! 

Puszi: Beeezy