Bella & Edward - 2. fejezet - Vádaskodás...Hazugság vagy sem?...

2. fejezet

Vádaskodás... Hazugság vagy sem?...

-CARLISLE - mennydörögte Edward. Nagyon megijedtem tőle, hisz ezt nem szoktam meg. A hangja tele volt keserűséggel. – Hogy lehet ez? – kérdezte tőle szemrehányóan. Irulva-pirulva álltam ott a hét vámpír előtt. Mind a heten a kerek pocakomat nézték… Alice felnyögött:
- De ez reggel még nem volt így…
- Én is tudom – válaszoltam – tehát valaki gyorsan magyarázza el mi folyik itt, mert mindjárt megőrülök.
- Ez hihetetlen… terhes vagy Bella – nyögte Rosalie, akiről tudom, hogy minden vágya egy kisbaba volt, most már még szörnyűbben éreztem magam. Félve ránéztem Edwardra, elkezdtem a gondolataira koncentrálni: „…Nem…ez nem lehet…Carlisle, azonnal mond meg hogy lehet ez? Mi az, hogy egy gyerek? Félvámpír…vagy fél vérfarkas? Nem vagyunk erre felkészülve… Ha jön a Volturi? Bella? Carlisle válaszolj! Most!... MI? Belehalni? Nem… Nem kell a gyerek… Carlisle szedd ki belőle, mindegy hogy hogy, de neki ne legyen baja, mert…”
- Nem! Nem fogjátok elvenni a pici babámat. – zokogtam. Nem is emlékszem mikor kezdett el vérezni az orrom. Edward odajött átkarolt, és egy zsepit tett az orrom elé. Most senki nem menekült el a vérszagtól. Alice is átkarolt, rám adott egy köpenyt és lekísért a nappaliba. Ahol kisebb Cullen tanácskozásba csöppentünk.
- Carlisle, kérlek szedd ki azt a gyereket. Nem akarom Bellát elveszteni azért, mert nem tudtam uralkodó magamon, mint férfin.
- Edward, ezt nem te döntöd el. Több lehetősége is van. – válaszolta Carlisle.
- Honnan tudta, hogy mit kértem tőled gondolatban?
- Nem tudom, de kérdezd meg tőle.
Edward megfordult és könnyekkel teli szemembe nézett.
- Edward, nem veheted el tőlem ezt a kisbabát. Az enyém és már most szeretem. Nem hagyom, hogy Te dönts… Én szeretném ezt a babát, és már a nevét is kiválasztottam.
- Honnan tudod, hogy fiú lesz-e vagy lány? – kérdezte Edward gúnyosan.
- Megmutatta, hogy lány lesz. Nagyon okos, és szép… Olyan, mint te – mondtam lejjebb halkítva a hangom.
- Bella ez őrültség… egy gyerek… hisz még Te is az vagy… - mondta Edward.
- Köszi, ez jól esett.
Alice átkarolt és leültetett a kanapéra. Majd feltette a kérdést amire mindenki kiváncsi volt.
- Honnan tudtad, hogy mit gondol Edward?
Ránéztem a könnyek még mindig patakzottak a szememből.
- Pár napja rájöttem, hogy ha odafigyelek rá, és koncentrálok, akkor hallom a gondolatait, de csak az övét, senki másét.
- Ez hogy lehetséges? – kérdezte Esme.
- Lehet, hogy Bella annyira felkészült már a vámpírlétre, hogy a különleges képessége hamarabb mutatkozik meg, mint azt várnánk. De ez csak feltevés. Bella mit érzel most? Fáj valamid, bármi? Bárhol? – kérdezte őszinte aggodalommal Carlisle.
- Nem, csak nagyon éhes vagyok, fel tudnék falni egy párducot.
Emmett hangos nevetésben tört ki.
- Kislány gyere ide megharaplak, és utána mehetünk párducot enni.
Rosalie rámorgott Emmettre. Erre kicsit oldódott a hangulat, de lehet, hogy Jasper megjelenése okozta a nyugalmat.
- Elég! Ez nem játék! Bella nincs választásod, fél óra múlva Carlisle-al kiszedjük a babát, és nem tiltakozhatsz! Rendben Carlisle?
Hangosan zokogtam, Alice a hátamat simogatta. Esme odaült a másik oldalamra. Ő tudja milyen elveszteni egy kisbabát, hisz azért akart meghalni. Rosalie törte meg a csendet.
- Edward. Lehet hogy…
- Nem érdekel… Bellát akarom nem a gyereket. Ki tudja különben is hogy kié? Lehet hogy a kutyáé.
Hirtelen levegőt sem kaptam nem tudtam zokogjak, üvöltsek, sikítsak, vagy mit csináljak? Hogy lehet Edward ekkora…
- Gyűlöllek Edward! – sírtam, majd elrohantam. Beszálltam a furgonomba és hazáig vezettem, végig sírtam az utat. Mért teszi ezt velem Edward?
Összetörte a szívem, hogy feltételezhet rólam olyat, hogy bárki mással… én… nem… hisz… ő az egyetlen az életemben…
Edward…soha többé nem akarok rólad hallani.
Mikor hazaértem, Charlie már aludt, felmentem a szobámba ledőltem az ágyamra és sírtam. Aludni sem tudtam… csak sírtam-sírtam és sírtam…
Reggel arra ébredtem, hogy fáj minden végtagom és a hasam annyit nőtt mintha két hónap telt volna el. Fájdalmasan a másik oldalamra fordultam és kinéztem a szikrázó napsütésbe… Edward…
A szó mérhetetlen fájdalmat okozott. Ürességet éreztem magamban… Nagyon rossz érzésem volt… Edward elment.. Búcsúcsók… „…Légy boldog Jacobbal…” Ez csak álom volt… nem hagyhat el. Magamra kaptam valami ruhát, beszálltam a furgonba és száguldoztam a Cullen-villa felé. Nem… Edward… Nem hagyhattál itt… Alice…Esme… Carlisle…Rosalie…Emmett… Jasper…

Odaértem…

NEEEEEM!! – sikítottam, és az ájulás határán álltam.

Folyt.köv.:)