Bella & Edward - 7. fejezet - Halál vagy Élet? Edward ne ...

7. fejezet

Halál vagy Élet?

Edward ne hagyj el!

Megrökönyödve álltunk Alice előtt. Miről beszél Alice? Edwardnak Olaszországban kell lennie, hiszen meg akar halni vagy nem? A síromnál? Mért? Mért kínozza magát? Edward, miért?

- Alice, ki leselkedik Edwardra? – kérdeztem gombóccal a torkomban. Mindenki Alice-ra nézett és várta a választ.

- Nem tudom, nem látom ki az, és Edward se vette még őt észre.

- Akkor megyek, veszek három jegyet vissza Port Angelesbe. Addig döntsétek el, ki jön és ki…

- Carlisle hat jegyet vegyél, mindannyian visszamegyünk… - mondta Rosalie

- De mi van, amíg repülünk, Edward megint meggondolja magát és ide jön Olaszországba, valakinek itt kell lennie, hogy megállítsa.

- Nem… mindannyian megyünk! – mondtam Carlisle-nak.

- De Bella, Carlisle-nak igaza van…

- Nem nincs… Nem maradhat itt senki, mi van, ha nem egy ember figyeli, hanem több… hárman kevesen vagyunk…

Carlisle elment megvenni a jegyeket, mi pedig mély hallgatózásba merültünk. Szerintem mindannyian ugyanazon a dolgon gondolkoztunk. Ki figyeli Edwardot? Alice leült egy székre a váróba, és elmélyedt, hátha meglát valamit, valami kis jelet, hogy ki figyeli Edwardot. Rosalie üres tekintettel meredt maga elé, sose láttam még ilyennek, szoborszerű arca mély fájdalmat tükrözött, Rosalie, akármennyire is felszínes most az arca a valós érzelmeit tükrözte. Emmett mosolygós arca is fájdalmat tükrözött. Jasper pedig idegesen fel-alá járkált.

- Hagyjátok már abba! Belehalok ebbe a sok fájdalomba. Rám nem gondoltok? Van a saját fájdalmam és még a tiéteket is el kell viselnem. Már próbálkoztam kis nyugalmat sugalmazni Nektek, de nem fogadtátok, mind engem talált el, mostanáig bírtam, de ha nem hagyjátok abba, biztos, hogy öngyilkos leszek, már úgyis itt vagyunk, csak elszaladok a Volturihoz.

- Jasper, ne mondj ilyet! Érthető, hogy mindannyian feszültek vagyunk, de te erős vagy és el tudod viselni ezeket a plusz érzelmeket. – mondta Carlisle.

Emmett elmosolyodott, Jasper ezt pozitívumnak vette, ezért leült és ő is magába mélyedt. Olyan rossz őket így látni, a mindig gyönyörű, kiegyensúlyozott Cullen család, magába roskadva szomorúan ül az Olaszországi reptéren. Nekem ez nagyon fáj, csak én tehetek róla. Ha nem akarom annyira Reneesmet… De ez jobb, ha meg se fordul a fejembe. Edward és Reneesme a két legjobb dolog, ami valaha történt velem az… életben? Lehet ezt így nevezni? Ami így kezdődik? Gondolataimból Carlisle rángatott vissza.

- Mennünk kell! Beszállás!

Mindannyian elindultunk a hatos kapuhoz. Beszálltunk a gépbe, majd elfoglaltuk a helyünket. Én Carlisle mellé kerültem. Rosalie Emmett mellé. Alice pedig Jasper mellett ült. Egyre izgatottabb lettem, amikor a pilóta közölte kapcsoljuk be a biztonsági övünket. A repülőút nagyon lassan telt. Valahol az óceán felett repülhettünk, amikor Alice megmerevedett, szeme üvegessé vált. Megvártuk, míg Alice látomása véget ért, aztán megrohamoztuk a kérdéseinkkel.

- Mit láttál? Edward? – kérdeztem aggódva.

- Edwardot meg fogja támadni aki, leselkedik rá, és… és… én nem tudom ez, hogy lehet… de én nem látom tovább Edwardot… mintha… mintha… - Alice mondandója keserves (könny nélküli) zokogásba fulladt. Elképzelni nem tudom, egy vámpír hogyan tud sírni. De Alice tud. Carlisle-ra néztem, aki megdöbbent arcot vágott. Szerintem erre ő sem számított.

- Sietnünk kell. Mire beérünk, Port Angelesbe ott lesznek az autóink. Felhívtam Esmét, amíg megvettem a jegyeket. Mindannyian egyenesen a temetőbe megyünk. Alice mond mit láttál pontosan? – kérdezte Alice-tól, amikor látta, hogy jobban van.

- Hozhatok valamit? Jól van kisasszony, egy kis vizet hozzak? – kérdezte az egyik légi kísérő.

- Köszönjük, nem kérünk semmit, csak egy kispárnát. – mondta Jasper.

- Itt van a fejük feletti tartóba. Parancsoljon. Biztosan jól van?

- Igen, minden rendben köszönjük. – mondta Carlisle. A légi kísérő elment, de furcsa, aggódó pillantásokat vetett Alice-ra.

- Na, mondd mit láttál pontosan – sürgettem Alice-t, tudom ez nem szép, hiszen rettenetesen felkavarta, amit látott, de muszáj tudnom, van-e remény. Muszáj, hogy pontosan elmondja. Tudnom kell, ahogy a többieknek is.

- Edward a sírodon feküdt Bella, a fájdalmát is éreztem a látomáson keresztül. Aki leselkedett rá, hátulról elkapta, és elkezdte tépni a bőrét és aztán láttam egy rakás tüzet… és utána semmit. De a támadót sem láttam. Nem tudom ki volt az. Nem láttam. És teljes sötétség van… Nem érzem Edward jövőjét… Olyan mintha… mintha… meg… - zokogásba fulladt az utolsó szava, de nem kellett kimondania, mind tudtuk. meghalt… Nem az nem lehet… Ennyire nem lehet kegyetlen az élet. Edward nem halhat meg… hiszen a szoborszerű márvány erős teste nem adhatja fel. Nem bukhat el, mert valami buta vámpír újat húzott vele. Az nem lehet!

- Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket, leszálláshoz készülődünk. – hallottuk a pilóta hangját. Végre megérkeztünk.

- Carlisle, hogy legyen. Hogy megyünk a temetőbe, mi van, ha többen vannak ott és csak ránk várnak… - kérdezte Rosalie.

- Odamegyünk mindannyian, és megküzdünk azokkal akik, meg… - a hangja elcsuklott - megölték Edwardot.

Mindannyian beleegyeztünk. A gép közben leszállt mi pedig szinte repültünk le róla. Beültünk az autóba és padlógázzal száguldoztunk vissza Forksba. Remélem, Charlie nem épp ma este akar gyorshajtót fogni, mert akkor rájön, hogy élek, és rájön, hogy mi is történt valójában. Az idő és az autók is csigalassúsággal mentek. Az idegeim pattanásig feszültek, de nem csak az enyémek. Mindenkin az látszott, hogy mindjárt megőrül. Jasper arca nagyon nyúzott volt. Látszott rajta, hogy a fájdalom, amit érez, felemészti belülről. Nagyon sajnáltam szegényt. Megcsörrent Rosalie kis ezüst telefonja.

- Rendben. Akkor a kapuba parkolunk. – majd letette. – Carlisle volt, azt mondta, a kocsikat tegyük le a kapuba és „beszaladunk” a sírodhoz.

- Ja, a sírom… Ezt az elfuserált ötletet.

- Bella, Te csak Charlie-t akartad megvédeni ez által, ez egy rendes dolog volt tőled, most akármennyire azt hiszed nem. Edward csak… röviden tömören belehal a fájdalomba, mert nem tudja, hogy élsz… és mellette még bolond is, mert nem hisz nekünk.

- Ne mondd ezt! Rosalie, ne szidd Edwardot, különben megöllek - morogtam rá.

- Ne haragudj! – mondta bűnbánóan, de én nem hiszek neki. Gyilkos tekintettel meredtem rá. Gyűlöllek Rosalie, akármit teszel ez így marad. Na, jó, nem, csak az indulat beszél belőlem, de azért ne haragudjon már, hogy beszél Edwardról, amikor lehet, hogy már nem is él…

- Itt vagyunk, kiszállás – kiáltotta Rosalie. Amikor kipattantunk az autóból akkor ugrottak ki Carlisle-ék is. Egyszerre kezdtünk el rohanni a fákkal szegélyezett úton a sírom felé. Gondolataimban csak Edward járt… Könyörgöm, legyél még életben!!! Mikor közelebb értünk hatalmas tűzre lettünk figyelmesek. Nem, ez nem lehet. Összeszedtem magam és még gyorsabban kezdtem futni, ahogy a többiek is. Mikor odaértünk a tűz közelében csak pár ruhadarabot láttunk és mancsnyomokat. Azok még biztos régebbről vannak ott, amikor a temetés volt, de Edward nem volt a sír közelében. Átnéztük mindenhol, de sehol nem volt ott.

- ÚRISTEN! EDWARD… MEGHALT!!! –üvöltöttem majd zokogva (könnyekkel) a tűz mellé borultam. Rosalie és Alice is mellettem ült. Carlisle, Emmett megrázta a fejét. Jasper pedig elrohant, de ez most nem érdekel! az életem értelme…

- meghalt – fejeztem be hangosan a gondolatmenetet.

Folyt. köv.=)

Írjatok komikat légyszi!!! Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! =) Első öt komizó… tudjátok!!! =)