Bella & Edward - 5. fejezet - Élet vagy halál…

5. fejezet 

Élet vagy halál…
Itt az idő, hogy eldőljön!

A fájdalom maga alá temetett. A vér szagától émelyegtem. Mozdulni sem bírtam. Már csak a halált vártam. Edward járt a fejembe. Edward, most meghalok. Alice láss, és gyertek vissza. Az utolsó gondolataim is a Cullenék körül jártak. Mikor lesz már vége? Éreztem, hogy könnyek folynak végig az arcomon. A fájdalom elnyomott minden más érzést, és már csak a vér szaga és a fájdalom maradt. Már láttam a fényt, amikor egyszer csak megszűnt a fájdalom elmúlt minden. Ez a halál, az út a mennyországba. Köszönöm Istenem, hogy elvetted a fájdalmam. De ne, a tűz. Oltsd el Istenem, nem akarok a pokolba kerülni. A nyakam, a karom, a lábam, éget. Mindjárt meggyulladok. Ez rosszabb, mint az eddigi fájdalom. Miért? Nem akarok a pokolba kerülni.  Istenem szabadíts meg a gonosztól. A tűz marja a testem és érzem, hogy belém bújik, az ereimen keresztül jut el minden porcikámba. Ha tudnám, hogy valaki segíthet, sikítanék, de semmi értelme… vagyis Reneesme. Hirtelen megvilágosodtam. Hiszen ő elolthatja a tüzet, olyan értelmes kislány. Biztos megérti. Elkezdtem sikítani, de a hangom csak távoli zajként hallottam. Mintha egy üvegfalon keresztül hallanám, hogy valaki sikít.
- Bella, cccsss, mindjárt vége. Ne sikíts, meghallják. Carlisle, mit csináljak?
Annyira megdöbbentett Alice aggódó hangja az üvegfalon túlról, hogy abbahagytam a sikítást és füleltem. A tűz tovább égetett, de csöndben tűrtem és vártam, hogy elmém játéka abbamaradjon.
- Esme, hozz borogatást, azzal csillapíthatjuk a tüzet. Rosalie, Reneesme mit csinál?
- Emmetten ugrándozik, gyönyörű kisbaba, nem értem Edward…
- Most nem ez a lényeg. Majd Edwaddal ráérünk foglalkozni, most Bellát kell megmentenünk. Alice, Jasper hol van?
- Kint a levegőn, tudod a vér, még érzékeny rá.
Míg agyam játéka tovább folytatódott hideg ruhákat éreztem magamon. Éreztem, ahogy átjárja testem felületét a hideg víz, míg legbelül égtem. Tüzelt a testem, és ennek a következtébe a ruhák is melegek lettek. Valaki folyamatosan cserélte a vizes ruhát rajtam és ez nagyon jól esett nekem, nagyon hálás vagyok.
- Carlisle szerinted Reneesme, mi?
- Nem tudom, hallom a szívdobogását, ugyanakkor a teste hideg és merev. Ő egy fél vámpír. És mivel gyorsan nő, ezért azon se lepődnék meg, ha holnapra már 10 éves lenne.
- Carlisle, jönnél egy kicsit Reneesme hegyezi a fogait és megharapta Emmett ujját.
A másik szobából jajgatást hallottam.
- Hogy a macska, meg a maci meg a mit tudom, én mi rúgja meg, megharapott… Elvérzek, de cica ne egyetek meg. Temessetek…
Az ajtó becsukódott és nem hallottam tovább Emmett hangját.
- Esme, ne aggódj, Edward észhez fog térni, láttam – mondta Alice.
- Tudom… Csak nézd meg, Bella egyedül szenved. És Reneesme, olyan gyönyörű, mért ilyen lökött Edward?
- Mert túlságosan szereti Bellát. És Bella nincs egyedül, itt vagyunk vele. Amiben tudjuk, támogatjuk.
- Tudom – tudom.
Csönd lett a szobába. A tűz még égette a testem, de már nem olyan intenzíven. A beszélgetésük végére tudatosult bennem, hogy a tűz kialszik, és a testem megmerevedik. Érzem a változást magamon. Érzem, nem az vagyok, aki voltam. A szívem… leállt. Félelem kerített hatalmába. Meghaltam. Ez volt az amiről nem tudom akarom-e, csak azt hogy eljött. Soha többé nem lehetek Edwarddal és Reneesmevel. És a többiek. A pánik eluralkodott rajtam amikor egy nyugodt hangra lettem figyelmes:
- Van valami változás? – kérdezte Carlisle
- Az előbb megmerevedett a teste. Ilyen hirtelen izom összehúzódás, viszont már nem hallom a szívét, egyetlen apró szív dobog 10km-es körzetben és az Reneesméé.
- Akkor már nincs sok hátra. Remélem, nem soká felébred és tudunk vele beszélni, hogy mi is volt az az öngyilkossági kísérlet meg a többi.
- Hát igen, még jó, hogy Edward nélkül jöttünk vissza miután Pushnál a kocsija az óceánba esett…- mondta Esme.
- És a Volturis… már azt hittem meg kell menteni a kis emberlányt, és végre játszhatunk a Volturival, de sajnos Bella becsapott minket. Az elmúlt napokban bejártuk Európát, átúsztuk az óceánt erre ő, a kis mókamester mit csinál? Megszüli a világ legédesebb fél vámpírját, aki a véremre szomjazik… Király – mondta nevetve Emmett.
- Emmett, hagyd, örüljünk, hogy él. De nem értem mért nem láttam hamarabb…
- Kicsim, ne okold magad. Itt vagyunk és megteszünk mindent. – mondta Jasper.
- Jól vagy? Mért jöttél be?
- Már nem bírom tovább odakint, menjen ki más őrködni. Látnom kell Reneesmet is és Bellát is. Jobban van?
- Igen, már nem tüzel a teste, inkább jéghideg. És már…
- Már nem dobog a szíve – fejezte be Carlisle Esme helyett.
- Akkor most már csak várunk?
- Igen.
Újabb csend következett, megint meg se szólalnak, most már biztos, hogy egyedül vagyok. De hova tűnt Reneesme.  A fájdalom megszűnt. Már nem érzek semmit. Úgy érzem muszáj kinyitnom a szemem. Szép lassan kinyitom, de a fény nagyon zavar. Eltelt pár perc, mire a szemem megszokta a megváltozott fényviszonyokat. Résnyire nyitottam az egyik szemem, és nagyon meglepődtem. Ott ült mellettem az az öt ember, akikre a legkevésbé számítottam.
- Bella, végre. – mondták egyszerre.
- Hmm – egyelőre ennyi telik tőlem.
- Végre olyan vagy mint mi. Gyere ide összenyomlak – mondta Emmett. Félve rámorogtam amit megértett és megtorpant. Elkezdtünk beszélgetni, közben egy kicsit erőre kaptam és felültem a kanapén.
- Bella, te élsz…ez annyira… – mondta Rosalie, majd megölelt – köszönöm Reneesmet, tündéri kislány. –kiment a szobából.
- Bella hogy vagy? Mit érzel?- kérdezte Carlisle.
- Éhes vagyok! Adjatok valami…upsz…
- Menjünk vadászni. Egyetértek. Gyere kislány elkapunk valami fenevadat. – mondta Emmett.
- Hát igen.
De mivel senki nem indult vadászni, ezért folytattam a beszélgetést.
- Hogy változtam át? – ez volt a legfontosabb kérdés számomra.
- Reneesme próbálkozott, de mivel még kicsi, és fél vámpír ezért nincs mérge. –kezdte Carlisle - Mikor ideértünk már csupa vér voltál, én változtattalak át. Megharaptam egy két artériát, hogy gyorsabb legyen az átváltozás…
- Mikor volt ez?
- Tegnap előtt. Sikerült lecsökkenteni az átváltozás időtartamát. Ez rekord.
- És Edward?
- Ő Olaszországban van. És nem tudja, hogy mi itt vagyunk. Azt hiszi, hogy Alaszkában vagyunk, ahol ott hagyott.
- Reneesme, hol van? Láthatom Őt?
- Rosalie vigyáz rá, de Bella előtte vadásznod kéne, éjfekete a szemed, és Reneesme félig ember, nem akarjuk, hogy baj legyen.
- Rendben, menjünk vadászni. Milyen napszak van?
- Miért kicsi lány, már kedvenced is van?
Viccesen rámorogtam Emmettre.
- Vigyázz most már vagyok olyan erős, mint te, és lenyomlak Szkanderbe.
Emmett elkezdett nevetni és már rohantunk is ki a házból. A hűvös levegő borzolta a hajam. Éreztem, hogy hajnal van. Emmettet követtem. Elejtettem egy farkast, és jóllaktam. Olyan volt, mintha újjászületnék. Felpezsdült a vérem, és többet akartam. Levadásztam még egy farkast, és körülnéztem. Emmett egy közeli rönkön ült, és nézett. Szemei kidülledtek.
- Egy karcolás sincs rajtad. Sehol egy csepp vér. Bella, te profi vagy.
- Ne nézz. Elpirulok.
Emmett elkezdett nevetni, majd szaladt vissza a Cullen-villába. Mikor visszaértünk, mindenki a nappaliban ült. Bementünk és Reneesme odaszaladt hozzám. Mint észrevettem még nem beszél, de átölelt, és láttam a gondolataiban, hogy tudja, hogy én vagyok a mamája. Emmett közben elkezdett mesélni.
- … Bella egy vérbeli profi. Nézzetek rá. Egy karcolás, és egy csepp vér sincs sehol. Úgy vadászott, mint aki már évtizedek, vagy inkább évszázadok óta csinálja.
- Ne túlozz Emmett. Csak az ösztöneimre hallgattam. – mondtam szégyenlősen.
Leültünk mindannyian a kanapéra és újabb beszélgetést kezdtünk.
- Mit csináltál, amíg mi… - kérdezte Esme.
- Alice nem tudom láttad-e előre, vagy csak mindig tele van a kamra emberi kajával, de köszönöm. Ideköltöztem, elterjesztettem Forksba, hogy meghaltam, és itt voltam, magányosan. Nélkületek. Nagyon rossz volt. Sose csináltam semmit, csak feküdtem, szenvedtem, ettem, szenvedtem, aludtam, szenvedtem, és sírtam… ja és szenvedtem, ha nem mondtam volna…
- Nem elégszer, de hidd el felfogtuk, nem vagyunk sügérek… legalábbis a jelenlevők biztosan nem – mondta Emmett.
- Emmett, ne célozgass, olyanokra, akik nincsenek itt. – mondta Rosalie.
- Köszi Emmett. Tehát itt voltam. Semmit nem csináltam, aztán napról-napra nagyobb lett Reneesme és a fájdalmaim nagyon erősek lettek. Éreztem, hogy valaminek vége, és hogy Reneesme elindult. Aztán jött a vérszag, és a fájdalom és nem tudtam mi lesz. Reméltem, hogy Reneesme át tud változtatni, miután megszületett, csak lebegtem…a semmibe. De pár perccel később jött a csönd, senki sem beszélt, és gondolom akkor értetek ide, mert égetni kezdett a tűz. Nem tudtam elviselni. Akkor már nem fájt semmi, csak égtem.
Folytattam volna a beszámolót, ha valaki épp nem csöngetett volna a Cullen-villa ajtaján.
De vajon ki az?

Folyt.köv. de csak akkor, ha legalább 15-en komiztok.=)

Első öt komizó megkapja hamarabb a következő fejezetet!!! (e-mail címet adjatok meg)